Rólam

 Bakó Luca vagyok, 25 éves. Mivel gyermekkoromban rengeteg kreatív hatás ért, már ekkor elkezdte mozgatni a fantáziámat a divat világa. Édesanyám rengeteget varrt amikor kicsi voltam, közös szettekkel kápráztatott el mindenkit. Csodálattal néztem mindig a szabás és varrás tudományát. Hetedikes koromban kaptam egy saját varrógépet édesapámtól. Középiskolás éveimet a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközép iskolában textil szakon töltöttem. Az itt eltöltött évek során rengeteg új, érdekes és hasznos információval gyarapodtam. Megtanultam fali kárpitot szőni, mintát tervezni, és a szitanyomást is gyakorolhattam. Mindig élvezettel töltött el az újabb és újabb kihívások teljesítése. Szabad utat kaphatott a kreativitásom, ennek köszönhetően rengeteg tapasztalatot szerezhettem. Végzős koromban már biztos voltam benne, hogy ez az a hivatás aminek az életemet szeretném szentelni. Az évek során több megrendelést kaptam barátoktól, ismerősöktől. Ezeknek a teljesítése mindig öröm volt számomra.Tavaly úgy döntöttem, hogy megalapítom kis vállalkozásom, remélem, hogy mások tetszését is elnyeri, az amit szívvel lélekkel csinálok. Szerencsére elmondhatom, hogy mostanra több ember is a “NINTI” márka viselője. Ez számomra mindennél többet ér. Egyedit, és megismételhetetlent alkotni.