Egyedi készíttetés
Egy egyedi ruha elkészítésének minden pillanata egy örökké szóló élmény lesz számodra.
Itt minden Rólad és a te álom ruhádról szól.
Az első konzultáció során kiválasztjuk a hozzád legjobban passzoló színt, hiszen a fehérnek is több árnyalata létezik.
Megnézzük közösen az elképzeléseid, és hogy milyen fazon az amit te szívesen látnál magadon a nagy napon. Természetesen az sem gond, ha még nincs egy konkrét elképzelés a fejedben, hiszen azért vagyok hogy segítselek a ruha megalkotásának minden fázisában.
Valamint leveszem a méreteidet, hogy nekiláthassak az álom ruhádnak.
A második találkozás alkalmával megejtjük az első próbát. Ekkor már felpróbálhatod a ruhát és még bármin tudunk változtatni, ha szeretnél.
A harmadik találkozás alkalmával szinte már a teljesen kész ruhát fogod magadon látni. Itt még apróbb módosításokat tudok végezni, ha esetleg szükséges.
Az utolsó alkalommal pedig elhozhatod magaddal anyukádat, nővéredet, barátnődet, hogy mindenki áldását adja a ruhára amit közösen alkottunk csak Neked.
Ekkor a kivasalt kész ruhát becsomagolom neked a ruhás zsákba, és együtt várhatjátok otthon a pillanatot hogy mindenki szája tátva maradjon a ruha láttán.